Szakmám szerint egyelőre nem rendelkezem semmilyen klasszikus értelemben vett szakképesítéssel, hanem csakúgy elkezdtem dolgozni tanulás mellett, mivel az ember napi humoros teendői között csakúgy tud magának időt szakítani arra, hogy keressen egy kis pénzt is, ha ráadásul még élvezi is a dolgot, akkor nyert ügye van.

Egyes megfogalmazások szerint ügynök vagyok egy pénzintézetnél- az egyszerűség kedvéért most maradjunk ennél a megfogalmazásnál, mivel valójában bonyolultabb a dolog, de ez sokkal érthetőbbb, és nem kell sokat agyalni a dolgokon, de a munkám valamilyen téren tényleg lefedi az ügynöki szerepkört.

Aki dolgozott már valamilyen pénzintézetes ügynökként -azért emeltem ki, hogy pénzintézetes ügynökként, mivel nem akarom összemosni a nálunk a '90-es években nagy divatját élt porszívóügynöki munkát a mi rétegünk által nyújtott szolgáltatás alapú munkával, ami teljes mértékben az ügyfél igényeire és elégedettségére épül, ellenkező esetben hajít minket, és keres mást, aki jobban érti a dolgát-, vagy akárcsak van neki ilyen személye, vagy csak volt is vele tapasztalata, az tudja, hogy fontos része a kapcsolatfelvételnek az ún. telefonos időpontegyeztetés. Ennek a lényege, hogy felhívjuk az adott számot (sohase telefonkönyvből, hanem ajánlások után), és megbeszélünk az adott emberrel egy találkozót, ahol jobban megismerhetjük leendő ügyfelünket, és ha akármilyen vágya, kérése van, azt teljesítsük neki. Ezt az időtöltést énmár jó ideje művelem, és eddig mindösszesen talán két-három ember volt, aki úgy elhajtott, hogy azt hittem eldobom a noteszemet. Egy ilyen telefonos párbeszédet osztanék most meg veletek (a szereplők kitaláltak, bármely egyezés a való élettel, csak a véletlen műve):

/Telefon kicseng, hang felveszi/:
-Hallóó!
-Jó napot kívánok, Fekete Dodó vagyok, Ügyfél Jakab Úrhoz van szerencsém?
-Ja, én vagyok. Mit akar és ki maga?
- Mint az előbb elmondtam, Fekete Dodó vagyok, és egyik közös ismerősünk adta meg az Ön számát, név szerint Vég Béla, akivel a múlt héten volt szerencsém beszélgetni egy remek lehetőségről...
/Közbevág/
-Ez engem nem érdekel.
-És mi nem érdekli, Uram?
-Ez engem nem érdekel.
-Értem én Uram, hogy ez Önt nem érdekli, de kérem mondja meg, hogy Önt mi nem érdekli?
-Értse meg, hogy ez engem nem érdekel.
-Értem Uram, de higgye el, Vég Béla úr nem azért adta meg az Ön számát nekem, mert szerinte nem érdekelheti Önt a dolog, és ezért hívom, hogy mikor tudunk erről a remek lehetőségről beszélgetni.
-Uram, Ön most lehet, hogy mindenfélének gondol engem, de értse meg, hogy ez engem nem érdekel, és kész. Egyszerűen nem érdekel.
-Értem Uram, köszönöm, hogy beszéltünk, viszonthallásra!
/Levágta a telefont elköszönés nélkül./

Hát igen. Kemény szakma ez a mienk, mivel sokszor az ember olyan lehetetlen alakokkal tud összefutni, hogy az csak hihetetlen. A másik, amikor csak azért akar velünk találkozni, hogy leöntsön egy adag festékkel (aztán meg nem tudja kifesteni a szobáját). Ilyen a mai magyar társadalom, nem tudunk mit tenni ellene, egy időben a rossz ügynökök elrontották a szakma presztizsét, amit most nekünk, az új generációnak kell visszaszereznünk. Kemény meló lesz, de sok-sok év alatt csak sikerül.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.